Advent Bécsben

December 14-én iskolánk egy lelkes csoportjával autóbuszra szálltunk, és a karácsonyi fényekbe öltözött osztrák főváros felé vettük az irányt (sok-sok ezer honfitársunkkal együtt). Advent idején Bécs legszebb terei alakulnak át varázslatos karácsonyi vásárrá.

Utunk első állomásaként a schönnbrunni kastélyhoz érkeztünk, ahol a hangulatos piacon – többek között – valódi igényességet és eleganciát árasztó hagyományos kézműves termékek, kézi készítésű karácsonyi díszek és a karácsonyi pékségek remek finomságai között sétálgathattunk. Természetesen arra is volt időnk, hogy egy kicsit a kastély parkjában is járjunk, az 1775-ben épült Gloriette előtt állva pedig csodás panoráma tárult elénk a városról.
A kastélyból visszaérkezve a Szecesszió Házánál „elköszöntünk” az autóbuszunktól, és egy belvárosi séta során a bécsi Operaház érintésével értünk el a Szent István dómhoz (Stephansdom), ahol a rendelkezésre álló szabadidőben Bécs egyik jelképének számító gyönyörű templom hangulatában merülhettünk el, valamint a Kärntner Straße hömpölygő adventi forgatagából kaphattunk ízelítőt.
Miután ismét „egy csapattá” váltunk, egy negyedórás sétával értük el a honfitársaink által legtöbbször csak Mariahilfer-nek nevezett Mariahilfer Straße-t. Az ottani séta során lehetőség nyílt arra, hogy ki-ki egy kis csekélységet vásárolva kedveskedjen szeretteinek (vagy saját magának).
Az ősi bevásárló utcát magunk mögött hagyva a nap egyik várvavárt helyszínéhez, a Természettudományi Múzeumhoz (Naturhistorisches Museum) értünk, amelybe belépve rövid idő alatt nyugtáztuk, hogy ennek a kiállításnak a teljes „felderítéséhez” több napra lenne szükség. Az idő szabta határt tartva igyekeztünk minél több érdekességet felfedezni. Az egyik ilyen a Willendorfi Vénusz (Venus von Willendorf) volt. A mintegy 11 cm-es női alakot formázó szobrocska érdekessége, hogy korát a rétegvizsgálatok hozzávetőleg 22000 évesre becsülik. Saját körének bejárása során persze ezen kívül is számtalan érdekességet láthatott mindegyikünk.
A hazaindulás előtti utolsó állomásunk a bécsi adventi varázslat egyik fő helyszíne, a Városháza (Rathaus) előtti téren kialakított fénylő mesevilág volt, ahol a karácsonyi illatok varázsa és a környező fák ünnepi csillogása ejtett rabul bennünket. A gyerekek számára pl. mennyei bábszínház, száz lábú fa és más mesebeli csodák tették teljessé az élményt, a felnőttek pedig házról házra járva eredeti ajándékötletekkel találkozhattak (és persze ismerősökkel, ahogy ez velünk is történt).

Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy felkerekedjünk, és odaérjünk a pilótánkkal egyeztetett találkozási pontra, majd elinduljunk hazafelé.

Marek Péter