Adventi gondolatok

Keresztelő János a következőket hirdette Jézusról,
                akinek előhírnöke volt.

Ő erősebb nálam…,
       Ő majd Szentlélekkel és tűzzel
                keresztel meg titeket… (Mt. 3,11.)

         Kevés ember ismeri be, ha valaki nagyobb nála.
Keresztelő János ereje éppen ebben rejlik.
A pontos helyzetértékelésben és világos látásban.
         Ő az Ószövetség utolsó nagy alakja.
Ő a küldött, aki figyelmeztet, pöröl, fenyeget…
Prófétai indulata meghökkent…
Ezrek és ezrek megrendülten tartanak bűnbánatot.

         De, ki lehet nála erősebb…
Nem az, aki hangosabban kiált vagy keményebben szól,
         hanem,
                         akinek hangját nem hallani a tereken,
                         a füstölgő mécsbelet nem oltja ki,
                         a megroppant nádat nem töri el.
                         Az, aki majd a gyermek
                         egyszerűségével és szeretetével jön.
                         Akinek jászlához majd egyaránt odatérdelnek
                  a durva pásztorok – szelíden,
                  és a gőgös bölcsek – alázattal.

         MERT MINDENNÉL MÉGIS –
                         A SZERETET A LEGERŐSEBB.

Az adventi előkészületbe ezért simul, oly magától
értetődően, Miklós püspök alakja a gyermekek becézett
                         MIKULÁSA.
         Mira városának püspöke ablakon bedobott segélye,
nem maradhatott titokban. De ez a gesztus megőrizte a
szeretet természetének titkát.
                         Úgy adni,
                                 ÚGY AJÁNDÉKOZNI - ,
                                         hogy érte nem várni viszonzást.