Ballagás a Prohászkában - 2018.

Iskolánkban 2018. május 4-én tartottuk ballagási ünnepélyünket.
Végzős diákjaink énekelve járták végig az iskola folyosóit, majd az ünnepség a Bazilikában folytatódott. Tizenegyedikesek nevében Horváth Dorina 11.N osztályos diákunk búcsúztatta a ballagókat, majd a maturáló fiatalok nevében Sterkovitz Izabella 12. osztályos tanuló búcsúzott.
A hálaadó liturgia keretében Dr. Veres András főtisztelendő megyéspüspök úr búcsúztatta a végzősöket.

 
Főtisztelendő megyés Püspök Úr, Igazgató atya, Tanáraink, drága Szüleink, kedves Vendégeink és Diáktársaink!

Van egy általános igazság, amivel valamennyiünknek szembe kell nézni, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Most mindenkiben vegyes érzések kavarognak: nosztalgia, félelem, izgalom, öröm, és egy leheletnyi bizonytalanság: mi lesz az érettségin? Mi lesz, ha felvesznek és még inkább: mi lesz, ha nem? Mi a következő lépcső, amit meg kell lépnünk ahhoz, hogy elérjük céljainkat?

A héten minden nap már egy kicsit búcsúzva jöttem be a kapun, elmerengtem egy-egy tárgyon, nézegettem az iskolát. Rengeteg emlék tört elő bennem, például amikor az osztályban a fiúk kibontották a falat, a történelem órák jellegzetes kérdései: „Pont vagy cím?”, a 4 karikás BMW, amikor egy eltévedt gyertyaláng felgyújtotta Kata haját, Gyuri bácsi sunnyogós-, amőbás-, pirospacsis- és 3 csillagos egyesei, Robi 9-es irodalomfelelése , Janás Gábor olvasás gyakorlata nyelvtan órán, Pápay Levi kézmosási szokásai, Kata vízivással kapcsolatos tanácsai és a ravazdi éjszakák meglepetés vendége. Sajnos be kell látnunk, hogy a befejezés elkerülhetetlen. Ma búcsút intünk mindennek,ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk, de attól, hogy elmegyünk, lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen.

A 4-6 év alatt hozzászoktunk az itt lévő világhoz. Ismertük az iskola minden zeg-zugát és már fejből tudtuk, hogy melyik tanárt hol keressük. Az órákon olykor-olykor aludtunk, mással foglalkoztunk, de többé kevésbé igyekeztünk jól teljesíteni.   Tanáraink próbáltak minket a helyes út felé terelni, mi azonban sokszor rájuk se hederítettünk. Most már belátom,hogy minden dolgozat, extra feladat és noszogatás értünk volt, azért ,hogy egy jó érettségit írjunk.  Az elmúlt években tanáraink nem csak az érettségire készítettek fel bennünket, hanem az életre is. Megtanítottak arra, hogyan legyünk becsületesek,hogy az életben nem mindig nekünk lesz igazunk, vagy  ha még is ,néha jobb lesz hallgatni. Igyekeztek bennünket a keresztény kultúrára, értékrendre nevelni.   Hálával gondolunk vissza osztályfőnökünkre, Ildikó nénire, akinek megköszönhetjük,hogy egy jó osztályközösség alakult ki. Neki köszönhetjük többek között a felejthetetlen osztálykirándulásokat, a 10-es és a ravazdi lelkigyakorlatot, valamint a matek tudásunkat. Köszönjük Kriszti néninek, hogy 2 évig az osztály egyik felének az osztályfőnöke volt, és hogy elnevezte az osztályt a „zarándoktársainak”, mert eljuthattunk vele rengeteg zarándokhelyre és Angliába is.

Az évek során egymást is megismertük. Rengeteg talán életre szóló barátság köttetett. Az iskolán kívül is megfordultunk együtt a „madárlátta” helyeken. A számtalan élményt, amit együtt éltünk át sosem fogjuk elfelejteni. 4-6 éven át minden iskolai napot együtt töltöttünk, nehéz bevallani, de talán mindannyiunk szívében már ott fészkel a hiány. Ne aggódjatok, biztosan találkozunk még, a közös emlékeinket senki sem tudja elvenni tőlünk.

Végül, de nem utolsó sorban, sok sikert szeretnénk kívánni a 11. évfolyamnak és valamennyi prohászkás diáknak a következő évekre, remélem ők is ilyen izgalommal várják ezt a napot, mint amivel mi vártuk.

Amivel tartozunk még, az a sokszori bocsánat és köszönöm. Legfőképp a szüleinknek, és a tanárainknak. Köszönjük a szeretetet és bátorítást elsősorban a szüleinknek, tanárainknak pedig a rengeteg küzdelmet és kitartást. Bocsánatot kérünk tanárainktól a rengeteg fejfájást okozó tanóra miatt, amiket mi tettünk nehezebbé. Kimondhatjuk, hogy az ő harcuk a mi győzelmünk. Nekik köszönhetjük részben azt, akikké később válni fogunk.

Mindent összegezve Ady Endre fogalmazta meg legtalálóbban azt az érzést, ami most bennem van. 
„Nagyon szép kis társaság volt. / Egyik léhább, mint a másik. / Átgondolok minden órát. / A keserű búcsúzásig…”

Isten Veletek!
Kategória: