Felsős farsang, állt a bál!

Az idei farsangon osztályonként kellett megjeleníteni egy-egy történelmi kort. A remélt siker nem maradt el. Hetekkel korábban megkezdődtek a próbák, mindenki tele volt ötletekkel. A fellépések előtti szokásos izgalmat, lámpalázat hamar legyőzték diákjaink („Amikor előadtuk, kicsit remegett a lábam.” J. Balázs 5.A ), s a produkciók közben örömmel tekintettek egymásra, majd a közönség felé: vajon tetszik-e, vajon jól csináljuk-e?

A felvonulást Frédiék kezdték, megmutatták: a kőkorszakban ki mit tud(ott), élethű járgányuk pedig a színpadon landolt. „Ősemberként mindenféle csont lógott a hajunkból, nyakunkból. Nagyon viccesen néztünk ki, látszott, hogy mindenki nagyon igyekezett a feladathoz öltözni.” H. Szófia 7.A
Őket követték a spártai harcosok, ahol a csata kimenetelét kő-papír-ollóval döntötték el, s élethű jelmezekben vonultatták elénk az ókort. „Szerintem a műsorunk jól sikerült, bár nem nyertünk, de az volt a fontos, hogy jól érezzük magunkat. Ez meg is volt.” B. Csenge 5.A
A lovagkorra sem kellett sokáig várni, hisz hatodikosaink véres párbajba kezdtek „Mari Teri” kacsójáért, s végül a neonzöld Szent Ball is méltó helyre került.
Ezután egy vadnyugati kocsmajelenetbe csöppentünk bele az ötödikesek jóvoltából, ahol a lányok pillanatok alatt jó hangulatot varázsoltak, majd előkerültek a vízipisztolyok, s a következő percben a fiúk már a földön hevertek.
A marslakócskák hirtelen pottyantak közénk a Földre, miután elkergették a teheneket, majd megúsztak egy rendőrségi büntetést, aztán megismerkedtek a zenével, s olyan táncot adtak elő, hogy csak úgy porzott a színpad. „Látszott, hogy sikeres volt a táncunk, mert a végére mindenki azt járta. (…) Ez volt életem legjobb partija.” Cs. Sándor 6.B
A sort a hippik színes, vidám kavalkádja zárta, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a béke és a szeretet két nagyon fontos momentum a mai világban.

No meg: „A sütik is nagyon finomak voltak, és nagyon jól néztek ki. Szuper volt a diszkó is, én nagyon jól éreztem magamat.” L. Anna 6.B
„Tavaly nem jöttem el (…) de mikor az osztálytársaim elmesélték, hogy milyen jó volt a farsang, úgy döntöttem, eljövök a következőre. (…) Ez a farsang mindig eszembe fog jutni, mert nagyon emlékezetes este volt.” M. Ramóna 6.B
„Fenn a színpadon őrülten buliztunk.” N. Zsombor 5.A
„Soha az életemben nem éreztem magam ilyen jól farsangon. (…) Alig várom, hogy újra legyen farsang.” P. Márk 5.A

Nyőgér Linda

Kategória: