„Új szívet adok nektek”

Május 24-26 között rendezték meg a II. MLADIFEST-et Magyarországon. 7 fős csapatunkkal mi is útnak indultunk Máriabesnyőre, hogy részesei lehessünk az eseménynek.

Bár az utazás hosszú volt és volt mikor a helyünkért is meg kellett küzdenünk, de végül megérkeztünk a célállomásunkra. A regisztráció után megnyitotta kapuit az ifjúsági fesztivál. A megnyitó után Böjte Csaba testvér tanúságtétele következett. Nagy meglepetés volt, hogy Nagyszalontáról hozott pár gyermeket, akik nagyszerűen adták elő Assisi Szent Ferenc életének történetét. Az előadást követően még hallottunk pár gondolatot tőle. A programok között a Medjugorje-i Santa Maria Choir-ral énekelhettünk, táncolhattunk együtt. A szentmise előtt Marinko atya (Medjugorje plébánosa) gondolatait tolmácsolva rózsafüzért imádkoztunk. Az imát követte a szentmise, amiben Hardi Titusz OSB atya az idei Mladifest mottójához ("Új szívet adok nektek" EZ 36,26) fűzött gondolatokat. Nagy örömünkre - mivel már nagyon éhesek voltunk - a szentségimádás közben kaptunk még vacsorát. Mikor már mindenki jóllakott, célba vettük a "kosárfonó csoport" autóbuszát, ami elvitt minket a szállásunkra. Az éjszakát egy iskola tornatermében töltöttük, ahová sikerült elsőként érkezve elfoglalni a nekünk legszimpatikusabb (konnektorral felszerelt) helyet.

4-5 óra alvás és kávé nélküli ébredés után a tripla csokis reggelit követően, "cók-mókjainkkal" visszaindultunk a fesztivál helyszínére. A napot énekléssel kezdtük az Új esély zenekarral, majd Marinko atya tartott reggeli imát. Ezután tanúságtételeket hallottunk, Marinko atyától, Holló András kerekesszékes tánctanártól, Nagy Bálint jezsuita szerzetestől, Marti Zoltán a 777 főszekesztőjétől. A tanúságtételeket követte az ebéd, ami után számunkra véget ért a Mladifest és hazaindultunk.


Úgy gondolom, hogy bár a felkínált 12 óra közmunka is motivált minket, hogy részt vegyünk ezen az eseményen, mégis mindenki vitt haza magával valamit, és egy fantasztikus hétvégét töltöttünk együtt.

Csonka Rozália
9.H osztály
 
Kategória: