Cifra Műhely

„A múltunkat őriznünk és becsülnünk kell, hiszen a jelenünk és a jövőnk épül rá.”
Napjainkban még nagyobb szükség van a hagyományok ismeretére, megőrzésére és ápolására. Ezért is választottuk ebben a nevelési évben kiemelt feladatunkká a néphagyományőrzést, a népi kultúra ápolását...

Szentendrén és Aquincumban a 9.H osztály

Május 8-án reggel útnak indult a 9.H osztály Jakab Gábor osztályfőnökkel és Csorba János kísérőtanárral  két napos osztálykirándulására.
A pesti szállás elfoglalása után Szentendrére vettük az irányt, ahol röpke 18km séta választott el minket a Skanzentől. Megérte a vége láthatatlannak tűnő gyaloglás, mivel olyan dolgokat láthattunk, amire máshol nem adódhatott volna lehetőség...

„Nem lehet elég korán kezdeni” - levéltári foglalkozás óvodásoknak

Immáron második alkalommal látogattak el a Győri Egyházmegyei Levéltárba a Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ nagycsoportos óvodásai. A levéltár dolgozói számára újra igazi kihívást jelentett egy jellemzően iratokat őrző intézményt bemutatni olyan gyermekeknek, akik legfeljebb épp csak most ismerkednek a betűkkel, az olvasás szépségével.

Total Dance az Erkelben

Magyarország legnagyobb szabású oktató programjának köszönhetően idén is részt vehetett iskolánkból két gimnáziumi osztály – a 10.H és a 11.N osztályok Niederland Zsófia és Horváth-Hutás Rita osztályfőnökök vezetésével - az Erkel Színházban megrendezett előadáson, mely ezúttal - Total Dance címmel - a tánc nyelvén keresztül hozta közelebb a fiatalokhoz a klasszikus zenét a Magyar Nemzeti Balett kiváló táncosainak közreműködésével.

Soproni lelkigyakorlaton járt a 10.H osztály

Osztályunk az idei évben három napos lelkigyakorlaton vett részt Sopronban. Szállásunk a Szent György Plébánián illetve a Szent Pál Kollégiumban volt, a belvárosban. Lelki vezetőnk ezúttal Kaposi Gábor atya volt, aki a három nap alatt sokat fáradozott azért, hogy közösen gondolkozzunk, és elmélyedhessünk a HIT témájában...

A hatodik évfolyam színházlátogatása

Idén harmadszorra a Koldus és királylány c. színdarabot néztük meg.
Az előadás arról szólt, hogy egy milliárdos médiacsászár egy főszerepet ajándékoz egyetlen lányának, Elizának, A két Lotti című, készülő produkcióban. Itt találkozik egy hozzá teljesen hasonló kislánnyal, Lizával, aki egy nagyon szegény családban nevelkedik...

Evezős Ergométer Országos Diákolimpia 2017/2018. tanév

Az Országos Diákolimpiát ergométeren először szervezték meg Budapesten. A Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda diákjai és a Győri Atlétikai Club Evezős Szakosztály versenyzői 10 fővel vett részt a versenyen ahol iskolájuk színeiben indultak a versenyzők...
 

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek”

Kedves prohászkás Szülők és Diákok!
A tanév utolsó szeretetszolgálatára hívom azokat a kedves Szülőket és Diákokat, akik szívesen csatlakoznak betegeket és rászoruló fiatalokat, időseket segítő programunkhoz. Gyermeknap alkalmából látogatunk el a kórház különböző osztályaira, hogy derűt és jókedvet vigyünk...

Nagy Gáspárra, iskolánk himnuszának költőjére emlékeztünk

„A vers a szeretet nyelve...”
Az elmúlt hétvégén diákjaimmal, Németh Laura 10.N és Nádasi Léna Júlia 10.H osztályos tanulókkal „A költő hazatér” című szavalóversenyen vettünk részt, ahol Nádasi Léna Júlia ezüst, Németh Laura bronz minősítést szerzett...

Oldalak